Oldal tetejére

+36 30 570 8791, +31 6 23361812

Novák Emese


Aki a lényegre tapintva kérdez és elevenít meg emberi sorsokat

Sorry, this entry is only available in Hungarian.

Hivatásos szövegíróként dolgozom, az írás és az olvasás az ábécé megismerése óta életem része. Az irodalom legizgalmasabb műfaja számomra a nagy, generációkon átívelő családregény, amelynek történeti magját sokszor nem is a fantázia, hanem maga az élet alakítja. A történetírás alapja az élet, amely körülvesz bennünket, ezért járok nyitott szemmel, nyitott füllel a világban, fürkészem az emberi sorsokat, próbálom kitalálni és papírra vetni történetüket, hol fikció, hol valóság gyanánt.

A mögöttünk hagyott 20. század minden lidércnyomásával, megbékélésével, forrongásával, állandó változásával olyan élettörténeteket produkált, amelyre a legszínesebb írói fantázia sem képes. Ezeket a történeteket vetem papírra, hogy tanúság gyanánt megőrizzük az utókornak. Sok megírt élettörténet van mögöttem, olyan emberek életének a története, akik sokszor teljesen természetesnek vették fordulatokban gazdag sorsukat, csak a hosszú faggatások során jöttek rá, hogy az ő életük bizony megér egy regényt. Szeretek a lényegre tapintva kérdezni, kíváncsian kutatom az emberi sorsokat, cselekedeteket, azok hátterét, mozgatórugóit. Szeretek hallgatni, empátiával, türelemmel, rávezetni az embereket, hogy megnyíljanak a történeteikkel és nagyon élvezem ha sorsuk az én kezem által elevenedik meg a klaviatúrán.

Aztán elcsendesült minden, a fiú megszületett, ezek a derék emberek őt nézik, ő áll tétován egyik lábáról a másikra és tudja, hogy éreznie kellene valamit. De mit? Mit érez egy férfi karácsony éjjelén, ha a légópince félhomályában fia születik.

Apa vagyok, fiam született.

Fiam született negyvennégy december huszonnegyedike éjjelén. András, viszi tovább a nevem, felnevelem, megszeretem és elviszem egy jobb világba, mint amilyen ez itten. És viszem vele ezt a nőt is, aki adta őt nekem. A jobb világ Juditot csinál Jankából, az én Juditomat, az új világban, ahová viszem, az óvóhelyi pokróc tetveitől kicsípett arca alabástrommá válik, vékony teste a bő vacsoráktól sudárrá és ruganyossá, és amikor a hosszú munkás nap után fáradtan megyek haza, nevetve fog felém futni, kisfiammal kéz a kézben,  és este a verandán a lemenő nap fényében amikor zilált hajamat simogatja, alabástrom arcán megjelenik a két piros folt.

Részlet a Negyvennégy december huszonnégy novellából

2020 ANAGYBETŰS all rights reserved