Oldal tetejére

+36 30 570 8791, +31 6 23361812

Novák Emese


Aki a lényegre tapintva kérdez és elevenít meg emberi sorsokat

Hivatásos szövegíróként dolgozom, az írás és az olvasás az ábécé megismerése óta életem része. Az irodalom legizgalmasabb műfaja számomra a nagy, generációkon átívelő családregény, amelynek történeti magját sokszor nem is a fantázia, hanem maga az élet alakítja. A történetírás alapja az élet, amely körülvesz bennünket, ezért járok nyitott szemmel, nyitott füllel a világban, fürkészem az emberi sorsokat, próbálom kitalálni és papírra vetni történetüket, hol fikció, hol valóság gyanánt.

A mögöttünk hagyott 20. század minden lidércnyomásával, megbékélésével, forrongásával, állandó változásával olyan élettörténeteket produkált, amelyre a legszínesebb írói fantázia sem képes. Ezeket a történeteket vetem papírra, hogy tanúság gyanánt megőrizzük az utókornak. Sok megírt élettörténet van mögöttem, olyan emberek életének a története, akik sokszor teljesen természetesnek vették fordulatokban gazdag sorsukat, csak a hosszú faggatások során jöttek rá, hogy az ő életük bizony megér egy regényt. Szeretek a lényegre tapintva kérdezni, kíváncsian kutatom az emberi sorsokat, cselekedeteket, azok hátterét, mozgatórugóit. Szeretek hallgatni, empátiával, türelemmel, rávezetni az embereket, hogy megnyíljanak a történeteikkel és nagyon élvezem ha sorsuk az én kezem által elevenedik meg a klaviatúrán.

Aztán elcsendesült minden, a fiú megszületett, ezek a derék emberek őt nézik, ő áll tétován egyik lábáról a másikra és tudja, hogy éreznie kellene valamit. De mit? Mit érez egy férfi karácsony éjjelén, ha a légópince félhomályában fia születik.

Apa vagyok, fiam született.

Fiam született negyvennégy december huszonnegyedike éjjelén. András, viszi tovább a nevem, felnevelem, megszeretem és elviszem egy jobb világba, mint amilyen ez itten. És viszem vele ezt a nőt is, aki adta őt nekem. A jobb világ Juditot csinál Jankából, az én Juditomat, az új világban, ahová viszem, az óvóhelyi pokróc tetveitől kicsípett arca alabástrommá válik, vékony teste a bő vacsoráktól sudárrá és ruganyossá, és amikor a hosszú munkás nap után fáradtan megyek haza, nevetve fog felém futni, kisfiammal kéz a kézben,  és este a verandán a lemenő nap fényében amikor zilált hajamat simogatja, alabástrom arcán megjelenik a két piros folt.

Részlet a Negyvennégy december huszonnégy novellából

2017 ANAGYBETŰS minden jog fenntartva