Oldal tetejére

+36 30 570 8791, +31 6 23361812

Buza Zsófia


Utazások kísérője, ahol az idő nem, csak az emlékek számítanak

Pályafutásomat – eltekintve a Kölyök Magazinban megjelent gyerekkori írásaimtól – a Magyar Hírlap belpolitikai rovatánál kezdtem 1994-ben. Budapesttel, helytörténettel kapcsolatos írásaim az Esti Hírlapban valamint a Travel Magazinban is megjelentek. A Magyar Nemzetben, Óbudapest címmel a Millenniumról szóló sorozatom futott, emellett számos századfordulós történet, kultúrtörténeti sorozat megírására is vállalkoztam. 1998-tól a Metro – majd Metropol – hírújság szerzője, szerkesztője lettem. Sokáig voltam az ott megjelenő Pesten és Budán melléklet vezetőszerkesztője, és a lapkiadó életmód magazinjának főszerkesztője is. Közben tanítani kezdtem, a Kodolányi János Főiskolán, óraadóként oktathattam a fiatal tehetségeket. Jelenleg szabadúszóként dolgozom, újságíróként és kommunikációs tanácsadóként, valamint a PHOO Kortárs Fotográfiai Magazin vezetőszerkesztője vagyok.

Az egyik legféltettebb ajándék az élettől az emlékezés. Gyermekkorunk meghatározó élményei, az első szerelem érzése, a pillanat, amikor először lódult meg velünk a hinta vagy a bicikli, a nagy barátságok és csalódások, az első tánc vagy az első gól, gyermekeink születése mind mind olyan emlék, amely életünk végéig elkísér bennünket, s legszebb kincseink közé tartoznak. Olyan értékek ezek, amelyek nem csak nekünk „fényesek”… ANAGYBETŰS csapata arra vállalkozott, hogy ezeket az apró gyöngyszemeket, drágaköveket most összegyűjtse, hogy gyermekeink és az ő gyermekeik is örökül kaphassák mindazt a jót és szépet, ami számunkra, szüleink, nagyszüleink számára olyan fontos volt egykoron. Egy olyan utazást kínálnak, ahol az idő nem, csak az emlékek számítanak. Közös sétára invitálnak, ahol egy író lehet a kísérőnk, hogy aztán végül megszülethessen ANAGYBETŰS könyv: hangok, ízek, illatok, érzések, gondolatok, álmok gyűjteménye. Az, hogy kísérőként, értékmentőként ott lehetek egy-egy NAGYBETŰS megörökítésénél, különösen megtisztelő számomra.

http://www.phoo.hu/

2017 ANAGYBETŰS minden jog fenntartva